”Közelebb...” kampány

2013 júniusában a Magyar Rett Szindróma Alapítvány szervezésében egy kivételes vállalkozás valósult meg. Egy tíz fotóból álló fotósorozatot álmodtunk meg melyeken ismert színészek és Rett-szindrómás lányok szerepelnek. Célunk egyrészt az volt, hogy felhívjuk a figyelmet erre a genetikai eredetű, ritka betegségre, másrészt a lányok portréin keresztül közelebb szeretnénk hozni mindenkihez a halmozottan sérült gyerekeket nevelő családokhoz is.

A kampány első támogatója Balla Vivienne fotós, a fényképek készítője volt, aki stábjával Lendvai Lilla stylisttal, Kökény Judit sminkessel, Kozma Norbert fodrásszal és Kustos Nikolett werkfotóssal napokat szentelt a képek elkészítésére, illetve a nem mindennapi fotózás hangulatának megteremtésére.

A műtermi munka során ugyanis hamar kiderült, hogy nem lehet előre megkomponált képeket készíteni a lányoktól, csak ellopott pillanatokat. Ezek pedig nem jöhettek létre másként, minthogy a színészek közelebb kerültek a lányokhoz minden tekintetben: lelkileg és fizikailag is.

A két személy kapcsolatában – mely tökéletesen tükröződik a képeken – ott van a nyitottság, az elfogadás, a közeledés, a figyelem, egy óvatos, szeretetteli mozdulat. Őszinte képeket szerettünk volna, nem szívszorítóakat. Van bennük fájdalom, félelem, bezártság, mosoly, derű, rácsodálkozás, tapintat, zavar, sajnálat – rengeteg emberi érzés, talán ezért gondoljuk vagy érezzük azt mégis, hogy szívszorítóak...

Ebben a kampányban a kislányok – Bori, Csibe, Dius, Emma, Eszter, Fanni, Léna, Maja, Viki, Zsófi – igazi sztárok lettek, fotómodellek, akik a szépségükön keresztül beszélnek magukról, egy-egy rájuk jellemző kéztartással, mosollyal, huncut vagy épp komoly tekintettel. És akik segítettek, hogy a lányok megmutathassák magukat, azok a színészek voltak, akik első szóra vállalták a fotózást – bár talán maguk sem tudták mire vállalkoznak.

Jött Margitai Ági, Hegyi Barbara, Gallusz Niki, Kecskés Karina, Jordán Tamás, Kulka János, László Zsolt, Nagy Sándor, Puskás Peti és Scherer Péter. A képeken sokféle arcot, tekintetet láthatunk, ahogy a lányok, úgy a művészek is más-más érzelmet fejeznek ki. Egyben azonban közösek: miközben a lányokat ölelik, mindannyian kitekintenek, a gép lencséjébe néznek, azt üzenve ezzel, hogy: “én itt vagyok, lépj te is közelebb!”.

A gyönyörű képek 2013. július 23-tól a  Király utcai Mozaik Kávézóban kerültek kiállításra, majd szeptember 17-én az Átrum Film-Színházban az alapítvány által szervezett aukción kerültek árverésre.